Gondoskodó város – így segít az önkormányzat Mátészalkán – 1. rész
Adódhat mindenki életében olyan helyzet, amikor segítségre lehet szüksége. Érdemes a lakosságnak tudnia arról, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre azoknak, akik olyan helyzetbe kerülnek, amikor önmaguk, illetve a család és rokonok segítségével nem tudnak kilábalni a rendkívüli élethelyzetből.
Jó hír, hogy Mátészalka Város Önkormányzata többféle támogatási formával áll a rászorulók mellé. Most induló cikksorozatunkban bemutatjuk, milyen konkrét lehetőségek érhetők el a városban élők számára.
Lakhatással kapcsolatos rendszeres kiadások viseléséhez
Az önkormányzat települési támogatást biztosít azoknak, akik szociálisan rászorulnak, és gondot jelent számukra a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások fedezése. Ez a támogatás kérhető többek között albérlet- vagy lakbérre, víz-, áram-, gáz-, távhőszolgáltatásra, csatornahasználatra, szemétszállítási díjra és a közös költségre is.
2024-ben 178 mátészalkai lakos nyújtott be ilyen kérelmet, ezek közül mindössze egyet kellett elutasítani. Az önkormányzat összesen 10,197 millió forintot biztosított a rászorulók részére.
A lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó állampolgároknak is adható támogatás,
abban az esetben, ha azt önhibáján kívül halmozta fel. A kérelmező és házastársa által lakott helyiségre lehet igényelni ezt a támogatási formát. Amennyiben megítélésre kerül a támogatás, akkor kötelező jelleggel adósságkezelési tanácsadáson kell részt vennie az igénylőnek.
2024-ben négyen igényeltek ilyen jellegű támogatást, közülük három kérelmet hagytak jóvá. Az önkormányzat összesen 121 ezer forintot juttatott el az érintettekhez.
A lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó támogatás az is, amikor védendő fogyasztóvá nyilvánítást kezdeményez egy állampolgár.
Amennyiben önkormányzati lakhatási támogatásban, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, úgy áram-, víz- vagy gázszolgáltatás esetében kérhet erről igazolást. Így előre fizetős mérőkhöz (amelyekkel megmenekülhetnek a szolgáltatás kikapcsolásától), részletfizetéshez, fizetési haladékhoz juthatnak.
2024-ben 54 háztartás élt a védendő fogyasztói státusz lehetőségével, és felkerült az önkormányzati nyilvántartásba.
A 18. életévét betöltött, tartósan gondozásra szoruló, vele együtt lakó nagykorú hozzátartozó részére is biztosítható hozzájárulás.
2024-ben egy rászoruló számára ítéltek meg ilyen jellegű támogatást, összesen 404 ezer forint értékben.
A gyógyszerkiadások viseléséhez is nyújt települési támogatást Mátészalka Város Önkormányzata,
amennyiben az illető krónikusan beteg, szociálisan rászoruló, akinek az egészsége megőrzéséhez vagy helyreállításához kapcsolódó költségeinek csökkentéséhez ítélhető meg támogatás.
A 2024-es évben tizenöt fő részére került megítélésre a támogatás, amelynek összege 515 ezer forint volt.

Rendkívüli települési támogatás is megállapítható,
mely pénzbeli támogatás formájában kerül a rászorulókhoz. Olyan rászoruló személyek igényelhetik ezt az eseti segélyt, akik betegség, baleset, haláleset, elemi kár, hirtelen jövedelemcsökkenés, lakhatási problémák vagy egyéb nem várt nehézségek miatt kerültek rendkívüli élethelyzetbe.
2024-ben összesen 194 alkalommal nyújtott az önkormányzat pénzbeli támogatást, összesen 2,176 millió forint értékben.
Mátészalka Város Önkormányzata elkötelezett abban, hogy gondoskodó, támogató szereplőként segítse a lakosságot a nehéz helyzetekben. Érdemes megismerni a lehetőségeket – a következő cikkeinkben további támogatási formákat mutatunk be.
Írjuk együtt Mátészalka történetét!
Van valami izgalmas, ami hírverést érdemel? Egy közösségi esemény, egy helyi sikertörténet, vagy éppen egy kis csoda, ami a szomszédságban történt? Bármi is legyen, amit a városunkról szeretne megosztani, várjuk a történetet a mateszalka.fenyvarosa@gmail.com címen, fényképek kíséretében.
