„Kiállok érted”

A Láthatáron társulat „Kiállok érted” című előadása a Mátészalkai SZC Déri Miksa Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjait az emberkereskedelem és a prostitúció veszélyeire figyelmeztette. A program célja, hogy a fiatalok felismerjék a veszélyt, és merjenek segítséget kérni.

Lendületben az otthonteremtés

Panyi Miklós Mátészalkán, Hanusi Péter polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatón ismertette az Otthon Start program eddigi eredményeit. A program országosan és helyben is jelentős lakásépítési lendületet adott, Mátészalkán a következő években akár 150–200 új lakás megépülését is elősegítve.


Megtartották a II. Baumann Péter Emlékversenyt

Január 27-én rendezték meg a II. Baumann Péter Emlékversenyt, amely Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagy emléke előtt tisztelgett. Az esemény a hivatástudat és az összetartás fontosságát állította középpontba.


Videó.


Karrier.


Programajánló.



Mátészalka és környéke.

Átadták a MSZC Gépészeti Technikum és Kollégium új műhelyszárnyát

A Mátészalkai Szakképzési Centrum 7,560 milliárd forintos európai uniós támogatásból megvalósult fejlesztése keretében átadták a Gépészeti Technikum és Kollégium műhelyszárnyának bővítését. A beruházás új tantermeket, kibővített épületrészeket, korszerű eszközöket és energiahatékony működést biztosít az intézmény számára.