Van munka a térségben- akkor miért ennyi az álláskereső?
A mátészalkai térségben van munka, mégis sok az álláskereső. A gond nem feltétlenül a munkahelyek hiánya, hanem az, hogy a cégek igényei és a jelentkezők képzettsége sokszor nem találkozik.
Van valami furcsa a mátészalkai térség munkaerőpiacán. Elég csak végignézni az elmúlt hetek álláshirdetéseit.
A ZEISS új munkatársakat keres. Operátorokat keres a HOYA és a Szatmár Optika. A MOM-nál időről időre új lehetőségek jelennek meg a termelésben. A FrieslandCampina mátészalkai üzeme rendszeresen keres munkatársakat a gyártásba, de mérnöki, minőségügyi és más magasabb képzettséget igénylő pozíciók is felbukkannak. Nyírmeggyesen a PARMEN Konzervipari Zrt. gyártásközi ellenőrt keresett, Tyukodon a Szatmári Konzervgyár karbantartót, villanyszerelőt és kazángépkezelőt. A Bajcsy- Zsilinszky utcai COOP üzletben pedig eladó-pénztárost kerestek. Ha valaki csak a hirdetéseket nézi, könnyen azt mondhatja: itt inkább emberhiány van, nem munkanélküliség.
Aztán jönnek a számok.
A 2026. áprilisi adatok szerint Mátészalkán 302 nyilvántartott álláskereső volt. Ez a munkavállalási korú lakosság 3,23 százaléka. A környező településeken azonban jóval magasabb számokat találunk. Nagyecseden 407 álláskeresőt tartottak nyilván, Fábiánházán 131-et, Mérken 136-ot, Kocsordon 121-et, Nyírmeggyesen 112-t, Nyírcsaholyban 87-et, Györteleken 80-at. Ha csak ezt a néhány települést összeadjuk, már több mint ezer emberről beszélünk.
És itt kezd igazán érdekessé válni a történet.
Nagyecsed és Mátészalka között alig húsz kilométer a távolság. Nyírmeggyes még közelebb van. Kocsord sincs a világ végén. Mégis előfordul, hogy egy mátészalkai vállalat hónapokig keres egy karbantartót vagy gépkezelőt, miközben néhány településsel arrébb több száz ember szerepel az álláskeresői nyilvántartásban. Aki beszél helyi vállalkozókkal vagy munkaerő-felvétellel foglalkozó szakemberekkel, gyakran ugyanazt a mondatot hallja:
„Jelentkező lenne, megfelelő jelentkezőből van kevés.”
Nyersen hangzik, de valószínűleg ebben van a probléma lényege. A térség nagyobb munkáltatói ma már ritkán egyszerűen munkaerőt keresnek. A ZEISS CNC-gépkezelőt, karbantartó technikust vagy ERP-rendszerrel dolgozó munkatársat keres. A PARMEN gyártásközi ellenőrt keres három műszakba. A konzervgyár villanyszerelőt és kazángépkezelőt keresett. A HOYA és a Szatmár Optikai operátorokat keres, de ott is előnyt jelent a szakmai háttér és a gyári tapasztalat.
Ez már nem ugyanaz a világ, mint tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt.
Akkoriban a legtöbben azt kérdezték, lesz-e egyáltalán munkahely a térségben. Ma egyre gyakrabban az a kérdés, hogy lesz-e, aki betöltse az állást.
A helyzetet jól mutatja az is, hogy Mátészalkán munkásszálló is létrejött. Ilyen beruházás általában nem akkor születik, amikor sorban állnak a helyi jelentkezők a gyárkapuk előtt. Sokkal inkább akkor, amikor a vállalatok arra készülnek, hogy a szükséges munkaerő egy része más településről vagy akár távolabbról érkezik majd.
Sok szó esik mostanában a vendégmunkásokról.
Ha a térség vállalatai elsősorban helyi és magyar munkaerőből szeretnék feltölteni a nyitott állásokat, rendelkezésre áll-e elegendő számú villanyszerelő, gépkezelő, operátor, karbantartó, technikus vagy minőségügyi szakember? Erre ma még nehéz biztos választ adni.
Egy dolog azonban jól látszik.
A térség problémája már nem ugyanaz, mint másfél évtizede volt.
A munkahelyek egy része ma nem hiányzik, hanem betöltetlen. Miközben a Mátészalkai térségben több ezer ember szerepel az álláskeresői nyilvántartásban, a környék gyárai és vállalkozásai folyamatosan keresnek új munkatársakat, sokszor eredménytelenül. Talán ma már nem az a legnagyobb kérdés Mátészalka környékén, hogy van-e munka. Inkább az, hogy a munkát kereső ember és a munkatársat kereső cég miért nem mindig talál egymásra. És erre a kérdésre alighanem nem egyetlen gyárnak, nem egyetlen önkormányzatnak és nem egyetlen kormánynak kell majd választ adnia.