Papíron kevesebben, mégsem üres a város – mi történik Mátészalkán?

Mátészalka lakossága papíron csökken. Ez nem vitás. A KSH szerint 1990-ben még több mint 20
ezren éltek itt, 2025 elején már 15 584-en. Ez nem apró mozgás, hanem egy teljes városrésznyi
ember. Csakhogy ebből a hétköznapokban keveset látsz.

Menj végig este a Kossuth utcán, vagy kanyarodj be a lakótelepre. Világítanak az ablakok, jönnek-
mennek az autók, a boltok előtt még beszélgetnek. Nem az a kép, hogy „ürül a város”. Aki
mostanában próbált albérletet keresni, az meg végképp nem ezt érzi. Nem az a kérdés, hogy
mennyibe kerül, hanem hogy van-e egyáltalán.

Itt kezd szétesni a kép.

A statisztika azt nézi, hova vagy bejelentve. A város meg azt érzi, hogy ki van jelen. A kettő
mostanra nem ugyanaz.
Nem kevesebben lettünk, hanem máshol számolnak minket.

Rácz Erika így fogalmaz:

„Szombatonként régen alig lehetett végigmenni a belvároson, most sokkal csendesebb. De nem halt ki a város. Inkább az látszik, hogy sokan elmentek tanulni vagy dolgozni, de közben vissza is járnak.”

Ez nem kivétel, hanem minta.

„Egy mátészalkai fiatal elmegy Debrecenbe egyetemre. Albérlet, kollégium, új lakcím – a
statisztikákban már nem Mátészalka lakója. Közben hétvégén hazajön, itt költ, itt dolgozik, a
családja is itt él. A valóságban nem tűnik el a városból, csak a kimutatásokban.”

Nem az történik, hogy eltűnnek az emberek, hanem hogy máshol vannak bejelentve.
Ugyanez kicsiben: fiatal pár külön költözne, de nincs hova. Papíron megoldják, a gyakorlatban
maradnak a szülői házban. Egy lakásban többen élnek, mint tíz éve.
Van, aki Nyíregyházán dolgozik, oda van bejelentve, de hét közben is itt alszik. És egyre több az
olyan ház, ahol három generáció él együtt. Nem elvi döntés, hanem kényszer.
Az elmúlt években ehhez még rájöttek a támogatások. Lakhatási, munkavállalási konstrukciók, ahol
számít, mi van a lakcímkártyán. Nem az számít, hol élsz, hanem mi van a papíron. Ha más városban
dolgozol vagy bérelsz, oda jelentkezel át. A jelenlegi rendszer nem a valóságot méri, hanem a lakcímkártyát. A statisztikában eltűnsz innen, a valóságban nem.

Vargáné Átyim Emese ezt így mondja:

„Nem könnyű olyan munkát találni, ami család mellett
működik. De nem az van, hogy mindenki elmegy. Inkább az, hogy megoldjuk valahogy. Több kompromisszummal, de maradunk.”

Az albérlethelyzet külön világ lett. Jelenleg az interneten és a közösségi oldalakon nagyjából fél
tucat kiadó lakás jelenik meg Mátészalkán, és ezek közül több néhány nap alatt gazdára talál. Nem
ritka, hogy egy-egy lakásra rövid idő alatt több érdeklődő jut.
Közben az önkormányzati bérlakásokban, amelyek lakhatásra alkalmasak, szinte mindenhol laknak,
és folyamatosan érkeznek az új igények is. Egy kiadó lakásnál ma már nem az a kérdés, hogy kinek mennyire sürgős, hanem hogy ki ér oda előbb. Nem csak huszonévesek keresnek lakást. Vállalkozók, ideiglenesen itt dolgozók és külön költözők ugyanazt a pár lehetőséget nézik.

Papíron kevesebben vagyunk. A gyakorlatban viszont nem lett több hely. Inkább kevesebb.

Nagy Evelin így látja:

„Szerintem nem egyetlen oka van annak, hogy csökken a lakosság. Sokan a munka vagy a továbbtanulás miatt mennek el. Bár ma már vannak helyben is egyetemi képzések a Nyíregyházi Egyetem kihelyezett szakjain keresztül, a legtöbb fiatal számára továbbra is
Nyíregyháza vagy más nagyobb város jelenti a továbbtanulást. És aki egyszer elmegy, sokszor ott is marad, ahol több lehetőséget lát maga előtt. Közben az is látszik, hogy lenne igény a városra: új beruházások érkeznek, de nagyon kevés a kiadó lakás. Ha több bérlakás, több helyi lehetőség és több fiataloknak szóló program lenne, szerintem sokkal többen képzelnék el itt a jövőjüket.”

A számok ettől még nem hazudnak. Csak nem mondanak el mindent.
A város nem lett üresebb. Inkább sűrűbb lett, csak nem úgy, ahogy a statisztika mutatja.

És ennek ára is van.

Egy testületi ülésen elhangzott: a lakosság valójában nem olyan gyorsan fogy, mint amit a hivatalos
adatok mutatnak. Csakhogy a pénz ezekhez a számokhoz van kötve. Nem ahhoz, hogy hányan
használják az utakat, hanem ahhoz, hogy papíron hányan laknak itt. A város után fizetnek, de nem azok után, akik ténylegesen használják. Ez évente sok millió forint különbség.
Közben az önkormányzat nem tudja azt mondani senkinek, hogy jelentkezzen ide vissza. Nincs
ilyen eszköz. Legfeljebb alkalmazkodni lehet. Felmerült az is, hogy a finanszírozást jobban a valós használathoz kellene igazítani, ne csak a lakcím számítson. Ez viszont már nem helyi döntés.

Nem véletlen az sem, hogy a közelmúltban magántőkéből munkásszálló épült Mátészalkán. Aki
pénzt tesz bele, az nem statisztikát néz, hanem azt, hogy van-e rá igény.
És itt zárul össze a kör.
A kérdés nem az, hogy hányan élnek Mátészalkán, hanem az, hogy kit számolunk ide.