„Mátészalkai voltam, vagyok, s leszek”


Dr. Hauser Tibor, Mátészalka 7. számú választókerületének önkormányzati képviselője a Ráckertben megvalósult fejlesztésekről és a még megoldásra váró feladatokról beszél. A városrész zöldterületeinek rendezését, a Kiserdő fejlesztését és a közösségi értékek megóvását is kiemelt céljának tartja.

„Mátészalkai voltam, vagyok, s leszek”

Beszélgetés dr. Hauser Tibor önkormányzati képviselővel

„Itt nőttem fel, ide köt az életem” – összegzi tömören Mátészalkához való kötődését dr. Hauser Tibor ügyvéd, Mátészalka 7. sz. egyéni választókerületének önkormányzati képviselője. A 2019-es megválasztása óta gyakorlatias szemlélettel lát hozzá minden feladathoz; ezt tükrözi közösségért végzett munkája és képviselői számvetése is.

A közös erőfeszítésekkel elért eredményekre büszke, de hosszasan sorolja a még megoldásra váró feladatokat. Sok esetben szemléletváltást sürget, a közösségi értékek megőrzésének és óvásának szigorával.

Fontosnak tartja a személyes kötődést a képviselői munkában. Ez miként határozta meg az Ön életútját, döntéseit?

Itt nőttem fel, ide köt a gyerekkorom, a szüleim itt éltek életük végéig. Innen kerültem egyetemre, majd a diploma megszerzése után számomra nem is volt kérdéses, hogy Mátészalkára jövök haza, és a megszerzett tudást itt próbálom hasznosítani.

1998 és 2002 között a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés tagja voltam, ekkor ismertem meg azt a munkát, amely egy közösség képviseletét jelenti. Mátészalka Város Önkormányzata és annak gazdasági társaságai működésében hosszú időn keresztül jogi szolgáltatást és szaktanácsadást nyújtottam. Ennek köszönhetően már képviselői tevékenységem megkezdése előtt közelről láthattam a város működését.

Ez a kölcsönös megismerés és tapasztalat hogyan vezetett a képviselői megbízatásig?

2018-ban ért az a megtiszteltetés, hogy a város polgármestere megkért: gondolkodjak el az induláson az önkormányzati választáson. A város közössége, az itt élők és a terület iránt érzett szeretetem miatt vállaltam a megmérettetést, és a lakók immár második alkalommal választottak képviselőjükké.

Hosszú listával vágott bele a munkába, de kiemelten kezelte a Ráckert sorsát. Milyen változásokat sikerült elérni?

A dolgok természete az, hogy az emberek figyelmét a hiányosságok erősebben felkeltik, miközben a megvalósult fejlesztésekhez gyorsan hozzászokunk, és azokat idővel természetesnek tekintjük. Érdemes ezért röviden számba venni mindazt, ami az elmúlt években megvalósult.

A Móricz Zsigmond utcában teljes egészében megújult a járdaszakasz. Negyvenéves elmaradást pótoltunk, amikor sikerült megvalósítani a Deák Ferenc utca és az Irinyi utca teljes útburkolatának megújítását, illetve az aszfaltút kiépítését. Ez a terület Mátészalkán az utolsók között volt, ahol nem állt rendelkezésre pormentes út.

A Hodászi úton ugyancsak teljesen új aszfaltburkolat épült, hosszan benyúlva a tanyavilágba. Ez a fejlesztés akár egy új városrész kialakításának lehetőségét is megteremtheti. Az Almáskert utca szintén új aszfaltburkolatot kapott.

A Móricz Zsigmond utca új aszfaltburkolata kiváló minőségű lett. A Kisfaludy utcai csatlakozásnál kialakítandó körforgalom révén a ráckerti városlakók jó minőségű úton közlekedhetnek majd a belvárosba.

Teljesen új járdaburkolat készült a lottózó előtti parkoló mögötti szakaszon is. A kukatárolók fejlesztési programja pedig a Ráckertben már két helyszínen megkezdődött.

A közösségi terek és intézmények helyzete, sorsa iránt is érzékeny. Itt milyen gyorsleltárt lehet összeállítani?

Felszámoltuk a Kiserdőben kialakult illegális hulladéklerakót, és a terület rendezettebbé vált. Nagy csalódás számomra ugyanakkor, hogy további fejlesztések ott eddig nem valósultak meg.

A Kiserdőt rendezvényekkel és szabadidőparki fejlesztésekkel be kellene vonni a város vérkeringésébe.

A Ráckert intézményi ellátottsága is erősödött. A Négy Évszak Óvoda teljes felújítása megtörtént az Idősek Bentlakásos Otthonával együtt. Új idősek otthona épül, amit hamarosan át is adhatnak.

A Móricz Zsigmond Görögkatolikus Általános Iskola rekonstrukciója pedig befejeződött. A városrész intézményei kulturált, magas színvonalú szolgáltatást és képzést nyújtanak, ezek megvalósítása nem kis kihívást jelentett.

Minden eredményre büszke vagyok, és arra is, hogy részt vehettem az elérésükben.

A jogászi tényszerűség jegyében a problémákról és a megoldandó feladatokról is gyakran szót ejt. Melyek ezek?

Az eredmények mellett feltétlenül beszélni kell a hiányosságokról is. A zöldterületek állapotát érintően elmondható, hogy a Ráckert lehetne a város tüdeje. Egykor szebb napokat látott zöldövezeti lakóterület, ahová egyre több fiatal költözik, jelenleg nehéz napokat él.

A társasházakkal körülhatárolt terek gazdag növényzetet tartanak el, ám a zöldfelületek és a parkok minősége sajnos leromlott.

Szélmalomharcot vívunk a zöldhulladék kezelésével. Az eredményességet jelentősen rontják a szabályszegők, és azok, akik más városrészekből hoznak ide hulladékot, s azt közterületen helyezik el.

Kezdeményezésemre folyamatban van a vonatkozó szabályozás megalkotása. Ennek célja a közterület-felügyelők hatáskörének bővítése is, hogy felléphessenek a játszótereken szabálytalanul parkolókkal szemben, és szükség esetén bírságolásra is legyen lehetőség.

Közösségi tereink megóvása nem lehet kérdés!

Miben látja a szabályok és azok betartatásának súlyát, jelentőségét?

A zöldhulladék kezelésének rendezése érdekében eseti bizottság létrehozását kezdeményeztem. Egyetlen célom, hogy Mátészalka egész területén, de különösen a Ráckertben felszámoljuk azt az áldatlan állapotot, amely rontja az emberek komfortérzetét, életminőségét.

Ebben a kérdésben a rendeletalkotás szükségszerűvé vált. A lakásszövetkezettel, a Városgazda Kft.-vel és a társasházak közös képviselőivel együttműködve kell eredményt elérnünk.

Azokat a nem társasházban élő lakosokat pedig, akik a zöldhulladék kezelésére alkalmas gyűjtőedényt nem használják, be kell vonni a rendezett környezet feltételeinek megteremtésébe. Ennek elérése kifejezetten célom!

Ha még egy kívánságom teljesülhetne, az az lenne, hogy a Kiserdőt valóban bekapcsoljuk Mátészalka vérkeringésébe. Több rendezvénnyel, infrastruktúra-fejlesztéssel és akár vállalkozók bevonásával méltó közparkot hozhatnánk létre.

A képviselői munka sikerében meghatározó az együttműködési készség és a felelősségvállalás. Ezt hogyan éli meg a hétköznapokban?

Egy képviselőnek természetesen nem csupán a saját választókerületére kell figyelnie. A város egészében elért számos siker megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor komoly erőket kell mozgósítanunk annak érdekében, hogy javítsuk a városlakók komfortérzetét, és szorosabbá tegyük közreműködésüket a várost érintő döntésekben.

Szemléletváltásra is szükség van. Az igazság nem a Facebookon keresztül történő üzengetésekben, hanem az elvégzett munkában rejlik.

A városlakóknak joguk van kritikát megfogalmazni, az álhírekre és rosszindulatú állításokra épülő üzengetés azonban veszélyes, mert akadályozza az együttműködést.

Számomra megtiszteltetés, hogy Mátészalka érdekében végezhetem ezt a munkát. Azt, hogy a következő ciklusban hogyan tovább, még nem döntöttem el, egy azonban bizonyos: mátészalkai voltam, mátészalkai vagyok, és mátészalkai leszek. Az élet számomra itt boldog.