Fedél nélkül Mátészalkán – segítség is kell, rend is kell


Fedél nélkül Mátészalkán – segítség is kell, rend is kell

Mátészalkán az utóbbi években szemmel láthatóan több lett a fedél nélkül élő ember. Nem egy-két emberről van szó: a város utcáin, közterein, üzletek környékén naponta több mint egy tucat hajléktalan emberrel is találkozhatnak a városlakók. A jelenség leginkább a Kölcsey utca környékén és a nagyobb áruházak parkolóiban feltűnő. Van, aki csendesen kér pár forintot, van, aki a bevásárlókocsit vinné vissza az apróért, és akad olyan is, aki tolakodóbban próbál pénzhez jutni. Ha kap, továbbáll. Ha nem kap, néha jönnek a keresetlen szavak.

Ez az, ami miatt sokakban nő a feszültség. Nem önmagában az zavarja az embereket, hogy valaki szegény vagy hajléktalan. A legtöbben pontosan érzik, hogy bárki kerülhet nagyon nehéz helyzetbe. A gond ott kezdődik, amikor a kéregetés erőszakosabbá válik, amikor a közterületen szemét marad, amikor padok, kapualjak, parkolók környéke válik rendszeres tartózkodási hellyé, vagy amikor valaki már nem meri nyugodtan végigtolni a bevásárlókocsit az áruház parkolójában.

Beszélgettünk több érintett hajléktalannal is. Az általuk elmondottak alapján nem mindannyian mátészalkaiak. Volt köztük, aki Nyírparasznyáról, Ópályiból, Vásárosnaményból, Kisvárdáról érkezett, más a mátészalkai tanyavilágból jár be a városba. Többen már megfordultak a mátészalkai átmeneti szállón is. Volt, aki saját döntésből hagyta el, volt, akinek a házirenddel össze nem férő viselkedése miatt kellett távoznia.

Az egyik férfi ezt mondta:

„Ha maga élne az utcán, maga is meginná a magáét.”

Nem szép mondat, de sok mindent elárul. A negyvenes éveiben jár, volt már börtönben, és ahogy ő fogalmazott, lehet, hogy megint oda kerül. Egy másik férfi a külterületről jár be. Azt mondta, nincs ágya, még egy rendes szivacsa sincs, amin aludhatna. Egy fáskamrában húzza meg magát. Néha közmunkára felveszik, akkor legalább van miből enni, de a nap nagy részét a városban tölti, próbál valahogy boldogulni.

A kép tehát nem fekete-fehér. Ezek az emberek sokszor nagyon rossz állapotban vannak. Vannak köztük betegek, alkoholproblémával küzdők, lecsúszottak, olyanok is, akik már régen kiestek minden megszokott családi, munkahelyi vagy szociális kapaszkodóból. Közben viszont a városlakók félelmét és bosszúságát sem lehet lesöpörni az asztalról. Mert a közterület mindenkié. A pad nem arra van, hogy valaki egész nap ott feküdjön. A parkoló nem koldulóhely. Az áruház bejárata nem lehet állandó pénzkérő pont. A járda, a bokros rész, a buszmegálló környéke pedig nem lehet illemhely. Ezt ki kell mondani, mert ettől még senki nem lesz embertelen.

A jog is nagyjából itt húzza meg a határt. Önmagában az, hogy valaki hajléktalan, nem büntethető. A törvény nem azt mondja, hogy fedél nélkül élő ember nem lehet az utcán. Azt viszont már szabályozza, ha valaki életvitelszerűen használja a közterületet, vagyis gyakorlatilag ott él: ott alszik, eszik, öltözködik, tisztálkodik, és rendszeresen ugyanoda tér vissza. Ilyenkor első körben nem a büntetés a fő irány, hanem a felszólítás és a segítség felajánlása. Mátészalkán működik hajléktalanellátás, van átmeneti szállás, tehát nem lehet úgy tenni, mintha semmilyen intézményi háttér nem létezne. Más kérdés, hogy nem mindenki fogadja el a segítséget, és nem mindenki tud vagy akar együtt élni a szálló szabályaival.

A zaklató kéregetés, a fenyegető fellépés, a közterület beszennyezése, a szemetelés vagy a közterület jogellenes elfoglalása már más kategória. Ezeknél nem elég a sajnálkozás. Intézkedni kell. A legutóbbi testületi ülésen is szóba kerültek a kéregetők. Keringenek olyan történetek is, hogy koldulással akár napi több tízezer forintot össze lehet szedni Mátészalkán. Ezeket érdemes óvatosan kezelni, mert könnyen túlzó mendemondává válnak. Amit viszont látni lehet: a visszaváltott üvegek, a bevásárlókocsiban maradt apró, a járókelőktől kapott pénz sokszor élelemre, italra, és nem ritkán kannás borra megy el.

Különösen érzékeny kérdés, amikor gyerekek jelennek meg kéregetőként az áruházak környékén. Lakossági jelzések szerint előfordul, hogy sírással, sajnáltatással próbálnak pénzt kérni. Ez már nem egyszerű kellemetlenség, hanem olyan helyzet, amire a hatóságoknak és a szociális szakembereknek is figyelniük kell.

A megoldás nem lesz látványos, és nem lesz gyors. Sokan mondják ilyenkor, hogy az idősebb, rossz állapotban lévő embereket „be kellene tenni valahová”. Csakhogy ez a valóságban nem így működik. Kell hozzá férőhely, iratok, orvosi állapot, együttműködés, és az érintett akarata is. Az elmúlt hónapokban két hajléktalan ember elhelyezése sikerült, ami már önmagában nagy dolog. A szociális szakemberek szerint ez ritka, lassú és sokszor nagyon nehéz folyamat.

Mégis kell valamit kezdeni a helyzettel. Aki segítséget elfogad, annak segítséget kell adni: szállást, ügyintézést, egészségügyi ellátáshoz jutást, tisztálkodási lehetőséget, munkát. Aki viszont agresszíven kéreget, fenyegetőzik, beszennyezi a közterületet, vagy másokat zaklat, annál nem lehet végtelen türelemre hivatkozni. Ott már a közterület-felügyeletnek, szükség esetén a rendőrségnek is dolga van.

A lakosoknak sem mindegy, mit tesznek. Ha valaki erőszakosan kéreget, fenyegetően viselkedik, vagy azonnali veszélyhelyzet alakul ki, a 112-es segélyhívót kell hívni. Ha visszatérő szemetelésről, közterület beszennyezéséről, rendezetlen állapotról van szó, azt a közterület-felügyelet felé kell jelezni.

Mátészalkának városának nem az a feladata, hogy eltüntesse a szegénységet a lakosság szeme elől. Az viszont igen, hogy a közterületei ne váljanak félelmet keltő, rendezetlen helyekké. A hajléktalan ember is ember. A városlakónak pedig joga van a tiszta, biztonságos közterülethez. A kettő között kell rendet tenni. Nem hangos indulatokkal, nem álszent sajnálkozással, hanem következetes, mindennapi munkával.