Ha én lennék…
Két mátészalkai nyugdíjas mondta el, milyen változásokat tartana fontosnak a város jövője szempontjából.
Mit tenne egy 92 éves egykori tanácselnök-helyettes és egy 65 éves nyugdíjas postai üzemvezető, ha ma ők dönthetnének Mátészalka jövőjéről? Arra kértük őket, mondják el, mely területeken látnának szívesen változást a városban.

Fábián Imre: „Minden emberi élet érték”
Fábián Imre 92 éves, neve sokaknak ismerősen csenghet Mátészalkán. A város vezetésében is részt vett, tanácselnök-helyettesként dolgozott Lánczi János mellett. Kilencvenkét évesen is figyeli, mi történik a városban, és a helyi közélet iránti érdeklődése sem kopott meg az évek során.
Azt mondja, ma már inkább az unokái jövője érdekli. Milyen lesz az a Mátészalka, amelyet majd ők örökölnek meg.
Nem sokat gondolkodott a válaszon. Három területet említett: az egészségügyet, a sportot és az oktatást.
– Az életkoromból adódóan sokat járok kórházba. Előfordul, hogy egy héten többször is. Amíg várok a vizsgálatokra, sok mindent lát az ember. Nagyon sok rossz állapotú embert hoznak a mentők. Sok a magányos, gondoskodásra szoruló, leépült ember. Néha azon gondolkodom, hogy régen talán jobban odafigyeltek egymásra az emberek. Aztán lehet, hogy csak megszépültek az emlékeim – mondja. Ha ma ő lenne a polgármester, az egészségmegőrzésre fordítana több figyelmet.
– A betegségek megelőzésére tennék több forrást. Minden emberi élet érték. Ezt gondolom ma is.
A sport mindig közel állt hozzá.
– A sport régen közösséget épített. Nem csak az MTK-ról beszélek. A vasutasok, a gyári dolgozók, a különböző munkahelyek csapatai is rendszeresen játszottak egymással. Egy-egy jobb mérkőzésen nem volt ritka az ezer fő feletti nézőszám sem. Ma sok fiatal azt mondja, hiányzik a közösségi élet. Nekünk ez megvolt. Polgármesterként szerinte a fiatal sportolók támogatására kellene koncentrálni.
– Minden pénzt biztosítanék arra, hogy a gyerekek sportolhassanak.
A harmadik terület az oktatás.
– Művelt kútfők nélkül nem lesz fejlődés ebben a térségben. Hallom, hogy sok fiatal elköltözik. Jó dolognak tartom, hogy már van egyetemi képzés Mátészalkán, de szerintem olyan munkahelyekre lenne szükség, ahol nem csak végrehajtani kell a feladatokat, hanem gondolkodni, tervezni, alkotni is.
Úgy fogalmaz:
– Semmi pénzt nem sajnálnék az oktatástól. És olyan befektetőket próbálnék idehozni, akik magasabb hozzáadott értékű munkahelyeket teremtenek.
Kiss József: „Ne sodródjunk, legyen elképzelésünk”
Kiss Józsefet sokan ismerik Mátészalkán. A Magyar Postánál dolgozott vezetőként, nyugdíjasként pedig továbbra is élénken figyeli, mi történik a városban. Ha van képviselő testületi ülés, általában megnézi. Ahogy mondja, érdekli, milyen irányba halad Mátészalka.
– Sokszor azon gondolkodom, hogy vajon milyen város leszünk tíz vagy húsz év múlva. Mert a napi ügyekkel természetesen foglalkozni kell, de közben jó lenne látni azt is, hogy mi a hosszabb távú cél. Nem mindegy, hogy egyszerűen csak követjük az eseményeket, vagy tudjuk, hová szeretnénk eljutni.
– Nekem néha az az érzésem, hogy sokat foglalkozunk az aktuális ügyekkel, de kevesebbet beszélünk arról, hogy milyen legyen Mátészalka tíz-húsz év múlva. Maradjunk egy nyugodt kisváros, vagy próbáljunk erősebb térségi szerepet betölteni? Erről szerintem többet kellene beszélni.
Úgy látja, a város előtt olyan lehetőségek állnak, amelyek ritkán adódnak egyszerre.
– Itt van a gyorsforgalmi út. Itt van az autópálya. Előttünk van a 110-es vasútvonal fejlesztése. Ha ezekből nem tudunk előnyt kovácsolni, akkor mikor fogunk? Én ebben látom a következő évek egyik nagy kérdését.
A munkahelyekről is határozott véleménye van.
– Félreértés ne essék, szükség van a gyárakra. De nem biztos, hogy csak ebben kellene gondolkodnunk. Ha rajtam múlna, megpróbálnám kihasználni a közlekedési adottságainkat, és a logisztika felé is nyitnék. Raktárak, szállítmányozás, elosztóközpontok. Szerintem ebben van még tartalék.
Az egészségügyről sem beszél szívesen általánosságokban.
– Aki figyeli a híreket, pontosan tudja, mennyi vita volt mostanában a kórház körül. Szerintem egy város értékét nemcsak az mutatja meg, hogy hány munkahely van benne, hanem az is, hogy milyen ellátást kap az ember, ha bajba kerül.
– A kórházzal kapcsolatos hercehurcát mindenki ismeri. Én azt gondolom, hogy hosszú távon az a város lesz vonzóbb a családok számára, ahol jobb az egészségügyi ellátás. Az orvosokért ma már verseny van.
Ha én lennék a képviselő, olyan modern szolgálati vagy bérlakásokat alakítanék ki, amelyek valódi vonzerőt jelenthetnek a fiatal szakemberek számára.
Szerinte Mátészalka jövője nem csak az iparon múlik.
– A városnak vannak adottságai. A kérdés inkább az, hogy élünk-e velük. Két mátészalkai, két nemzedék, több mint másfél évszázadnyi élettapasztalat. A véleményük nem mindenben ugyanaz, de a város sorsa ma is érdekli őket.
