Erősíti keretét az NBIII-ra az MMTK
A Mátészalkai MTK fiatal tehetségekkel és rutinos játékosokkal erősítette meg keretét az NB III-as szezonra.
A történelmi siker után folyamatosan erősíti felnőtt labdarúgó keretét az NB III-as szezonra készülő Mátészalkai MTK. Jónás Kevin a 2026/27-es idénytől felnőtt csapat tagja lesz. A mindössze 18 éves játékos a saját utánpótlástól, az U19-ből érkezik.
Az új igazolások között láthatjuk Molnár Márkót, a 18 éves belső középpályás az 1912 Békéscsaba Előre együttesétől érkezik a klubhoz. Márkó az előző idényben a Békéscsaba II. csapatában is lehetőséget kapott, ahol több NB III-as bajnoki mérkőzésen kezdőként lépett pályára. Nagy Norbert is a Mátészalkai MTK játékosa immár. A mindössze 18 éves hálóőr a Sényő FC csapatától érkezik, korábban pedig a DEAC utánpótlásában is fejlődött. Visszatér Pócsik Botond: a kiváló támadó nem ismeretlen a szurkolóknak, hiszen pályafutását a klubnál kezdte, majd tehetségének köszönhetően előbb a Győri ETO FC, később a Ferencvárosi TC akadémiáján pallérozódott.
Örömmel fogadták Végső Elődöt, az új igazolás belső védőként érkezik a Sényő FC együttesétől – már komoly rutinnal rendelkezik, hiszen pályafutása során több NB III-as és NB II-es csapatban is szerepelt. Csatlakozott a klubhoz Papp Ferenc, a Termálfürdő FC Tiszaújváros rutinos belső védője, aki korábban NB II-es és NB III-as tapasztalatot is szerzett. A védelemben bevethető játékos az elmúlt években stabil NB III-as teljesítményt nyújtott, de korábban az NB II-ben is pályára lépett. A következő szezontól Schmidt Péter is a Mátészalkai MTK játékosa. A középpályán bevethető labdarúgó hosszú éveken keresztül a Sényő FC meghatározó játékosa volt, így jelentős NB III-as rutinnal érkezik a klubhoz.
Sikeres szezont piros-kék színekben!
