A vidéki orvoslás örökre a szívügyem

Engedje meg, hogy kicsit visszatekintsünk a kezdetekhez: mi motiválta eredetileg arra, hogy orvosi pályára lépjen, és miért éppen a háziorvosi területet választotta? Volt egy meghatározó élmény vagy példa, ami ebbe az irányba terelte?

Már kisgyermekkoromban sok időt töltöttem kórházban, és ez – bár nehéz élmény volt – mégis mély nyomot hagyott bennem. Láttam, mennyi odafigyeléssel, türelemmel és emberséggel fordulnak az orvosok a kis betegek felé, és megéreztem ennek a hivatásnak a különleges értékét. Akkoriban, még egészen fiatalon eldöntöttem: ha egyszer felnövök, én is orvos szeretnék lenni. A háziorvosi pályát pedig azért választottam, mert mindig is vonzott az a fajta közvetlen, bizalmon alapuló kapcsolat, amit a háziorvos a pácienseivel kialakíthat. Fontosnak tartom, hogy ne csak a betegséget lássuk, hanem magát az embert, a teljes élethelyzetét – a háziorvosi munka pedig épp erről szól.

Mit jelent Önnek ma, ennyi év távlatából az orvosi hivatás, különösen háziorvosként? Milyen érzés nap mint nap azon a vidéken gyógyítani, ahol felnőtt, amelyhez személyes kötődése is van?

Számomra az orvosi hivatás ma is ugyanazt jelenti, amit már fiatalon is: a beteg emberek szolgálatát, segítését, empátiát és felelősséget. Különösen háziorvosként érzem át ezt nap mint nap, hiszen itt nemcsak a betegségekkel, hanem magával az emberrel foglalkozhatok – a teljes élethelyzetével, az örömeivel, a gondjaival együtt. Budapesten végeztem az orvosi egyetemet, majd Debrecenben a Klinikán vettem részt a rezidensképzésen. Tudtam, hogy olyan pályát szeretnék választani, ahol kamatoztathatom a kommunikációs készségeimet, ahol valódi kapcsolatokat építhetek ki a betegeimmel – a háziorvoslás pedig pontosan ezt kínálja. Az, hogy Mátészalkán lettem háziorvos, sokat jelent számomra. Itt nőttem fel, személyes kötődésem van ehhez a vidékhez, az itt élő emberekhez. A családom, a rokonaim, a barátaim adták a legnagyobb hátteret és támaszt, amikor ezt az utat választottam. Számomra különleges érzés ebben a közösségben dolgozni – visszaadni valamit abból, amit itt kaptam. Úgy érzem, jól döntöttem: megtaláltam a helyem, a céljaimat, és nap mint nap megerősítést kapok abban, hogy ez az a hivatás, amit valóban szívvel-lélekkel tudok végezni.

A vidéki orvoslás gyakran háttérbe szorul a nagyvárosi egészségügyi intézmények által kínált lehetőségekkel szemben. Mi segíti a fiatal orvosokat abban, hogy vidéken praktizáljanak, és szívesen vállaljanak háziorvosi munkát?

Jó lenne, ha a fiatal orvosnemzedékben is minél többen lennének, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én – akik érzik, hogy vidéken is lehet értékes, tartalmas szakmai munkát végezni, sőt, igazi emberi kapcsolatokat építeni. Ha mindez társulna egyfajta lokálpatriotizmussal, helyi kötődéssel, biztos vagyok benne, hogy nem lenne ennyi betöltetlen háziorvosi praxis az országban. Sajnos, a fiatal kollégák többsége ma leginkább nagyvárosokban, egyetemi klinikai központokban képzeli el a jövőjét, amit persze szakmailag érthető is – de hiszem, hogy a vidéki praxisnak is megvan a maga különleges értéke és kihívása. A Magyar Orvosi Kamara háziorvosi csoportjának tagjaként látom, hogy van törekvés a változásra. Ez egy nagyon jó és felkészült közösség, amely már számos érdemi szakmai anyagot, javaslatot tett le a minisztérium és az államtitkárság asztalára.

Olyan komplex javaslatokat is tettünk, amelyek arról szólnak, hogyan lehetne a kisvárosi vagy falusi praxisokat a fiatal orvosok számára is vonzóvá tenni.

Szerintem a kulcs a gyakorlati ösztönzőkben van: jobb finanszírozás, korszerűbb infrastrukturális feltételek, a családorvosi kompetenciák bővítése, valamint az adminisztratív terhek érdemi csökkentése. Egyszóval vonzó életpályamodellt kell alkotni számukra. Nagyon fontos lenne például, hogy az eddigi letelepedési és praxisvásárlási támogatások mértéke érdemben növekedjen. A legfontosabb azonban az érdemi párbeszéd – hogy az alapellátás jövőjét közösen formáljuk, valódi konzultáció és kölcsönös együttműködés mentén. Csak így lehet elérni, hogy a fiatal orvosok is meglássák a háziorvosi hivatás szépségét – vidéken is.

Mit tart a vidéki praxis legfontosabb erősségének és kihívásának?

A vidéki praxis egyik legnagyobb erőssége az, hogy az orvos személye iránti tisztelet és megbecsülés itt általában sokkal kézzelfoghatóbb, mint egy nagyvárosban. Az emberek gyakran generációkon át ismerik a háziorvosukat, és ez egy bizalmon alapuló, különleges kapcsolatot alakít ki orvos és beteg között.

A közösséghez való tartozás érzése, az a tudat, hogy nemcsak gyógyítok, hanem része vagyok az emberek mindennapjainak

– ez óriási érték. Ugyanakkor a kihívások is sajátosak. Nincs két egyforma körzet: az adottságok, az infrastruktúra, és legfőképp a betegek, eltérőek. A páciensek egészségtudatossága is nagyon változó. Tapasztalatom szerint minél alacsonyabb valakinek az edukáltsága az egészségmegőrzés terén, annál gyakrabban fordul orvoshoz – akár olyan problémákkal is, amelyek nem feltétlenül igényelnének orvosi beavatkozást. Ezzel szemben vannak olyanok is, akik csak akkor keresik fel a rendelőt, amikor már nagy a baj. Ez a két véglet a betegforgalomban is komoly különbségeket eredményez, és az orvos számára komoly kihívást jelent: egyszerre kell türelemmel fogadni a túl gyakori látogatásokat, és közben odafigyelni azokra is, akik ritkábban, de súlyosabb problémákkal érkeznek. A vidéki praxis tehát komplex szakmai és emberi feladat – de épp ettől szép. Minden nap új kihívásokat hoz, és ha az ember megtalálja a hangot a betegeivel, akkor nagyon értékes, megbecsült munkát végezhet.

Érezhető-e különbség a fejlődési lehetőségekben egy nagyvárosi és egy vidéki praxis között?

Igen, határozottan érezhető. Vidéken sokkal nehezebb megszervezni a szakmai fejlődést szolgáló programokon való részvételt. Például egy-egy konferenciára való eljutás nemcsak távolságban, hanem időben is nagyobb kihívást jelent, mint egy nagyvárosi kolléga esetében. Én személy szerint két praxisban dolgozom, így ha bármilyen egyéb szakmai elfoglaltságom van – legyen az továbbképzés vagy egyéb feladat –, mindig nekem kell gondoskodnom a kettős helyettesítésről. Ez önmagában is jelentős probléma, a megoldása komoly szervezést igényel. Ha például második szakvizsgát szeretnék szerezni, az szinte lehetetlen a napi háziorvosi munka mellett. Egy újabb szakvizsgához ugyanis kötelező szakmai gyakorlatokat kell teljesíteni, ezt viszont gyakorlatilag nem lehet megoldani anélkül, hogy hosszabb időre kivonnám magam a háziorvosi praxisból. Mivel vidéken nehéz helyettesítőt találni, ez sokszor már a tervezés szintjén is akadályokba ütközik. A fejlődési vágy tehát ott van, de a megvalósítás sokkal nagyobb erőfeszítést igényel vidéken.

Mit üzenne azoknak az orvostanhallgatóknak, akik még keresik a saját szakterületüket – miért lehet jó döntés a háziorvoslás?

A háziorvoslás rendkívül összetett és színes terület. Minden nap más, mindig új helyzetekkel találkozunk, és gyakran gyors döntéseket kell hoznunk sokféle szempont figyelembevételével. A terápiás döntéseket nemcsak a szakmai protokollok, hanem a beteg szociális helyzete, életmódja és lehetőségei is alakítják. Ez komoly felelősség és mélyen emberi hivatás.