„Dekázz a reményért” – verseny és példamutatás az ópályi cigánytelepen

Van, hogy a változás egy labdával kezdődik. És van, hogy a legszegényebb környezetben pattog a legtöbb remény – nem profi körülmények között, hanem udvarokon, füvön, ahol a gyerekek maguk jelölik ki a pályát, és mindig akad valahol egy labda.

A „Dekázz a reményért” kezdeményezés mögött egy helyi lakos, Erdélyi Ferenc áll, aki maga is ópályi születésű, de Mátészalkán sikeres vállalkozóként dolgozik. Most mégis úgy döntött, visszafordul oda, ahol minden elkezdődött – hogy ne csak emlékezzen, hanem tegyen is valamit.

Figyelemfelkeltés volt a cél, és egy kis öröm adása

– mondta Ferenc egy telefonos interjúban. „Mert ezek a gyerekek ügyesek, sokszor labdával a hónuk alatt mennek iskolába. Megérdemlik, hogy lássák őket, és hogy kapjanak egy lehetőséget.”

A verseny szabályzata egyszerű volt: mindenki egyszer dekázhat, a legtöbbet teljesítő gyerek nyer. Végül harmincan vettek részt – sokan jelentkeztek, de a szégyenlősség, a közönség előtti szereplés visszatartotta őket. Mégis, ez a harminc bátor fiú és lány megtette az első lépést. A győztes 90 dekázással vitte el a fődíjat – és vele együtt a figyelmet is.

A jutalmak nem voltak nagyvonalú szponzori csomagok – hanem csokoládé, kóla, labda és 20 000 forint készpénz. De ezek az ajándékok itt nem csak tárgyak – elismerések, gesztusok, ösztönzők. A bátorság jutalma, ahogy Ferenc fogalmazott.

A versenyhez plakátokat tett ki a két helyi boltba. Senki nem kérdezte, miért csinálja. Nem is segítettek. Egyszerűen tudomásul vették: „Erdélyi csinálja, mert neki fontos.” Ez a gesztus önmagában is üzenetértékű: nem kell megváltani a világot – elég, ha a saját környezetünkben megtesszük, amit tudunk.

Ferenc nemcsak versenyt szervez. Temetőt gondoz, fasort ültet, és hisz abban, hogy példamutatással lehet csak igazán hatni. A telepen élők között is van több szorgalmas, ügyes ember – de az indulóhelyzet, amibe beleszületnek, gyakran szinte leküzdhetetlen. „Van, hogy egy gyerek fürdetőkádon ír, mert nincs asztal, nincs szék. Ha valahol támogatásra van szükség, az itt van.”

A jövő? Lesz folytatás.

Erdélyi Ferenc őszi versenyt is tervez – talán akkor már bátrabbak lesznek a gyerekek, talán többen jönnek. És talán egy nap lesz egy körbekerített műfüves pálya, lesz edző, lesz közösség. De addig is, minden egyes dekázás egy kis győzelem – nem csak a labda felett, hanem az esélytelenség felett is.

És ha legközelebb meglátsz egy gyereket, aki dekázik az utca szélén – jusson eszedbe: lehet, hogy a következő versenyre gyakorol.

Írjuk együtt Mátészalka történetét!

Van valami izgalmas, ami hírverést érdemel? Egy közösségi esemény, egy helyi sikertörténet, vagy éppen egy kis csoda, ami a szomszédságban történt? Bármi is legyen, amit a városunkról szeretne megosztani, várjuk a történetet a mateszalka.fenyvarosa@gmail.com címen, fényképek kíséretében.