Méltóképpen „sárgultak” a szalkai agráros diákok


A Baross László-iskola diákjai idén is megőrizték és folytatták az intézmény régen kialakult hagyományait, amikor búcsúztak végzős társaiktól.

Méltóképpen „sárgultak” a szalkai agráros diákok

Jó szokása szerint ebben az évben is április utolsó napján tartotta meg hagyományos sárgulási traktoros felvonulását a Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium.

Mátészalka lakóit ezúttal sem érte meglepetés: a ceremóniát sokan az utcán sorakozva várták és tekintették meg.  

Az agrárszakképző iskola végzősei így köszöntek el társaiktól és városunktól.

Mint köztudott, a traktoros felvonulásnak köszönhetően ilyenkor középpontba kerül az agrárszakképzés, a jövő mezőgazdasági szakembereinek kinevelése és ennek a jelentősége. A szakma ugyanis azt vallja: az agráriumban dolgozókra minden időben szüksége lesz a társadalomnak.

(Fotók és forrás: Facebook)