Bursa Hungarica: ösztöndíjpályázat továbbtanuló fiataloknak
November 5-ig pályázhatnak a 2027. évi Bursa Hungarica ösztöndíjra a mátészalkai lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű, felsőoktatási képzésekre készülő fiatalok.
Mátészalka Város Önkormányzata az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériummal együttműködve kiírja a 2027. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára.
Az ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik a 2026/2027. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások vagy felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek, akik a 2027/2028. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali munkarend) alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni.
Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki:
– a Magyar Honvédség és a rendvédelmi feladatot ellátó szervek hivatásos és szerződéses állományú hallgatója
– doktori (PhD) képzésben vesz részt
– kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban és/vagy vendéghallgatói képzésben vesz részt.
A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik a 2027. évi felsőoktatási felvételi eljárásban először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2027/2028. tanévben ténylegesen megkezdik.
A pályázat benyújtásának módja és határideje:
A pályázat beadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (a továbbiakban: EPER-Bursa rendszer) egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése:
https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx
Amennyiben jelszavukat elfelejtették, az Elfelejtett jelszó funkcióval kérhetnek új jelszót. A pályázói regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok rögzítése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére. A személyes és pályázati adatok ellenőrzését, rögzítését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál kell benyújtaniuk a pályázóknak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. A pályázati kiírásban meghatározott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzat köteles az EPER-Bursa rendszerben igazolni. A nem befogadott pályázatok a bírálatban nem vesznek részt.
A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának határideje: 2026. november 5.
A pályázatot az EPER-Bursa rendszerben kitöltve, véglegesítve, onnan kinyomtatva, aláírva kizárólag a lakóhely szerint illetékes, Mátészalkai Polgármesteri Hivatalnál (4700 Mátészalka, Hősök tere 9. II. emelet 34. iroda) kell benyújtani.
A pályázat kötelező mellékletei:
a) Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó
jövedelméről
A pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők 2026. szeptember havi egy főre jutó nettó jövedelmének igazolására az alábbi dokumentumok benyújtása szükséges:
– rendszeres jövedelmek esetén a szeptember havi jövedelemről igazolás,
– vállalkozó, őstermelő esetén a pályázat benyújtását megelőző 12 havi nettó átlagjövedelemről kiállított igazolás
– nyugellátás, megváltozott munkaképességű személyek ellátásai (pl. rokkantsági, rehabilitációs
ellátás) egyéb nyugdíjszerű rendszeres ellátás, árvaellátás esetén a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság
összesítő igazolás másolata, a szeptember havi nyugdíjszelvény, vagy a bankszámlakivonat másolata
– családtámogatási, egészségbiztosítási ellátások esetén a szeptember havi postaszelvény, vagy
bankszámlakivonat másolata, vagy az ellátásról igazolás
– rendszeres szociális ellátások esetén a folyósító szerv által kiállított hatósági bizonyítvány,
– gyermektartásdíj esetén a kifizetési szelvény, vagy bankszámlakivonat másolata, vagy nyilatkozat arról, hogy a külön élő szülő milyen összeggel támogatja a pályázót, illetve nyilatkozatot arról, ha nem részesül tartásdíjban,
– egyéb jövedelemről igazolás,
– jövedelemmel nem rendelkezők esetén az illetékes járási hivatal által kiállított hatósági bizonyítvány
– önfenntartó pályázó esetén igazolását, illetve nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy megélhetése miből biztosított,
– az igazolások alapján kiállított „Jövedelemnyilatkozat” nyomtatvány aláírt példánya.
b) A szociális rászorultság igazolására az alábbi okiratok
– a pályázó lakcímkártyájának másolata,
– amennyiben a pályázót nagyszülő, vagy harmadik személy nevel, szükséges a szülők nyilatkozata ennek tényéről, okáról, valamint csatolni szükséges a szülők lakcímkártya másolatát,
– amennyiben a pályázó szülei elváltak, a bírósági ítélet másolata, vagy a családi állapot igazolása
– külön élő szülők esetén a gyámhatósági jegyzőkönyv a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról, vagy a pályázóval közös háztartásban élő szülő nyilatkozata arról, hogy gyermekét egyedül neveli,
– a 16 évesnél idősebb személy tanulói, vagy hallgatói jogviszonyának fennállásáról szóló igazolás,
– amennyiben a pályázó árva, vagy félárva a halotti anyakönyvi kivonat másolata
– amennyiben a pályázó fogyatékkal élő, vagy a pályázóval közös háztartásban élő személy tartósan beteg vagy rokkant, szakorvosi vagy háziorvosi igazolás, a rokkantságot vagy fogyatékosságot igazoló szakvélemény, vagy határozat,
– házassági anyagkönyvi kivonat másolata, amennyiben a pályázó házas,
– gyermekvédelmi szakellátásban részesülő pályázó esetén az erről szóló igazolás
Jövedelemnyilatkozat és a munkáltatói igazolás nyomtatvány a Mátészalkai Polgármesteri Hivatal (4700 Mátészalka, Hősök tere 9.) II. em. 34. irodájában igényelhető, vagy letölthető a www.mateszalka.hu honlapról.
A pályázati űrlap csak a fent meghatározott kötelező mellékletekkel együtt érvényes, valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül.
A beérkezett pályázatokat az illetékes települési önkormányzat bírálja el 2026. december 7-ig. A pályázó az elbíráló szerv döntése ellen fellebbezéssel nem élhet, a pályázati döntés ellen érdemben nincs helye jogorvoslatnak. A támogatási döntéssel szemben kifogást eljárásjogi jogszabálysértésre történő hivatkozással, a döntésről szóló értesítés kézhezvételét követő 5 napon belül lehet benyújtani az illetékes önkormányzat jegyzőjénél.
Az ösztöndíj időtartama 3×10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév: a 2027/2028. tanév, a 2028/2029. tanév és a 2029/2030. tanév. Az ösztöndíj folyósításának kezdete a 2027/2028. tanév első féléve. A részletes pályázati kiírás megtekinthető a Mátészalkai Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján és a www.mateszalka.hu honlapon, információ a 44/501-349-es telefonszámon kérhető. Az ösztöndíjpályázatról bővebben a www.emet.gov (Bursa Hungarica) internetes címen olvasható.
