Esővíz az utcára: ami egy háznál megoldásnak tűnik, az egész utcának gondot okozhat

Mátészalkán járva több helyen is találkozhatunk olyan ereszcsövekkel, amelyek nem az udvaron lévő tartályba vagy szikkasztóba vezetik a tetőről lezúduló vizet, hanem egyenesen a közterület felé indulnak. Egy most lefényképezett megoldás ennél is feltűnőbb: a hosszú fémcsövek oszlopokon, több méteren át nyúlnak ki az ingatlanok elől, a kifolyójuk pedig közvetlenül az úttest szélénél ér véget.

Messziről talán csak egy sajátos műszaki megoldásnak látszik. Közelről viszont már több kérdést is felvet. Szabad-e így elfoglalni a közterületet? Rá lehet-e engedni egy háztető teljes vízmennyiségét az út szélére? Mi történik egy nyári felhőszakadáskor, vagy télen, amikor a kifolyó víz megfagy? És hová lehet szabályosan vezetni az esővizet, ha a tulajdonos nem akarja az udvarán tartani?

Egy ilyen megoldás veszélyeket hordoz magában. Az út széle mellett kerékpárosok haladnak, autók húzódnak félre, télen hókotró vagy más munkagép dolgozhat. Egy megcsúszó kerékpárosnak vagy az útról néhány centiméterrel letérő autónak a vékony fémoszlop egy merev ütközési pont.

Az ilyen megoldásoknál gyakran elhangzik:

„Legalább elfolyik a víz, nem az udvaron marad.”

Ez igaz, csak éppen onnantól valaki más problémája lesz.

Egy átlagos családi ház tetőfelülete könnyen elérheti a 100–150 négyzetmétert. Tíz milliméter csapadék egy 100 négyzetméteres tetőn körülbelül egy köbméter, vagyis ezer liter vizet jelent. Egy intenzív nyári zápor ennek a többszörösét is lehozhatja rövid idő alatt. Ez a víz az ereszcsatornában összegyűlik, majd egyetlen kifolyási ponton, nagy sebességgel érkezik meg az út mellé. A víz először kimossa a talajt vagy a földpadkát. A hordalékot felviszi az aszfaltra, eltömítheti a közeli víznyelőt vagy árkot. Ha az út széle alatt a talaj rendszeresen átázik, a burkolat alátámasztása is meggyengülhet. Ebből lesz később a megsüllyedt útszél, a hosszanti repedés és a letöredező aszfalt. Nem feltétlenül egyetlen eső után, hanem évek alatt, lassan.

A víz az út lejtését követi. Lehet, hogy nem annál a háznál áll meg, ahonnan kiengedték. Lefolyik húsz, ötven vagy száz métert, majd egy mélyebb kapubejárónál, járdaszakaszon vagy víznyelőnél gyűlik össze. Az egyik ingatlan így szárazon marad, a szomszéd előtt viszont megjelenik a tócsa, a sár vagy akár a kisebb elöntés.

Nem ugyanaz, ha az ereszből érkező víz egy erre kialakított csapadékvíz-elvezető árokba jut, vagy közvetlenül az út szélén folyik ki. Az árok feladata a víz biztonságos elvezetése. Az úttest széle viszont nem befogadó: a koncentrált víz kimossa a padkát, hordalékot visz az aszfaltra, és a problémát könnyen néhány házzal arrébb tolja.

Még a meglévő utcai árokba sem lehet automatikusan bekötni egy ingatlan ereszcsatornáját. Ehhez a közút kezelőjének hozzájárulása kell. Nem véletlenül: előbb meg kell vizsgálni, hogy az árok elbírja-e a többletvizet, nem okoz-e kimosódást, torlódást vagy elöntést a következő ingatlan előtt.

A szabályos kivezetés ezért nem úgy néz ki, hogy az ereszcső végét kitolják az út fölé vagy az útpadkához. Ha engedélyezett közterületi befogadó áll rendelkezésre, a csatlakozást műszakilag megtervezve, a kezelő feltételei szerint kell kialakítani. Jellemzően zárt, föld alatti vezetékkel, megfelelő lejtéssel, tisztítható kialakítással és hordalékfogással. A cső nem akadályozhatja a járda használatát, nem lóghat be veszélyesen a közlekedési térbe, és nem alakíthat ki olyan kifolyási pontot, amely kimossa az út szélét, de elsőként a saját telken kellene gondolkodni.

Az esővíz nem hulladék

Öntözésre, takarításra és számos ház körüli feladatra használható. Egy esővízgyűjtő tartály nem old meg minden felhőszakadást, de a kisebb esők vizének jelentős részét visszatarthatja. Egy 500 vagy 1000 literes tartály már érezhető mennyiséget fog fel, és csökkenti az utcára egyszerre kijutó víztömeget.

A másik megoldás a megfelelően méretezett szikkasztó. Ez nem egy földbe ásott hordót vagy kaviccsal teleszórt gödröt jelent, hanem a talaj adottságaihoz, a tető méretéhez és a talajvíz helyzetéhez igazított rendszert.

Ez nem azt jelenti, hogy minden régi ház udvarán holnaptól komoly föld alatti rendszert kell építeni. De az sem elfogadható, hogy ami az udvarban gondot okozna, azt egy csővel áttoljuk a közterületre. A víz attól még nem tűnik el, csak máshol jelentkezik a következménye.

A szennyvízcsatorna nem esővízcsatorna

Sokan azért kötik be az ereszt a szennyvízvezetékbe, mert az kívülről kényelmes és láthatatlan megoldás. Nincs tócsa az udvaron, nincs kifolyó az utcán, a víz „eltűnik”. A szennyvízcsatornába vezetett esővíz nem eltűnik, csak rossz helyre kerül. Mátészalkán a szennyvíz és a csapadékvíz nem ugyanazon a hálózaton halad. Ennek oka van: a szennyvízcsatornát a háztartásokból, üzletekből és intézményekből érkező szennyvízre méretezték, nem arra, hogy egy nyári felhőszakadáskor fél utcák tetővizét is egyszerre elnyelje.

Az 58/2013. (II. 27.) kormányrendelet ezért tiltja, hogy az elválasztott szennyvízhálózatba csapadékvizet vezessenek. Fordítva is ugyanez a helyzet: a szennyvíznek sincs helye a csapadékvíz-elvezető rendszerben. Ez nem jogászkodás, hanem nagyon is gyakorlati kérdés.

Amíg száraz az idő, egy szabálytalan bekötésből alig látszik valami. A gond akkor jön, amikor rövid idő alatt nagy mennyiségű eső esik. Ha egy utcában több ereszcsatorna is a szennyvízhálózatra van kötve, percek alatt olyan víztömeg érkezhet a csövekbe, amellyel a rendszer már nehezen birkózik meg. Megtelhetnek a vezetékek, túlterhelődhetnek az átemelők, az alacsonyabban fekvő részeken pedig megindulhat a visszatorlódás.

A tisztítótelepnek sem mindegy, mi érkezik be. A rendszert meghatározott mennyiségű és összetételű szennyvíz kezelésére tervezték. A nagy mennyiségű esővíz felhígítja a beérkező szennyvizet, fölöslegesen dolgoztatja a szivattyúkat, növeli az áramfogyasztást, és felboríthatja a tisztítás megszokott rendjét.

A szabálytalan bekötés tehát elsőre kényelmes magánmegoldásnak tűnhet, de a következményeit már nem egyetlen ház viseli. A plusz szivattyúzás, a dugulások, a hálózati hibák és a túlterhelések költsége végül a teljes rendszerben megjelenik. Magyarán: valaki megszabadul a saját esővizétől, a számlát pedig közösen fizetjük meg.

Nem az eső a hibás

Nagyobb záporok után rendszeresen elhangzik, hogy Mátészalkán nem bírja a rendszer a vizet. Ebben lehet igazság, hiszen a városi csapadékvíz-elvezetés fejlesztése hosszú távú és költséges feladat. De a hálózat kapacitása csak az egyik fele a történetnek.

Ha sok ingatlan egyszerre, késleltetés nélkül engedi ki a tetőről érkező vizet az utcára, a legjobb árok és csatorna is hamarabb megtelik.

A megoldás nem az, hogy minden tulajdonost azonnal megbüntetnek. Először fel kell térképezni a problémás helyeket, tisztázni kell a jogszerű állapotot, és világosan meg kell mondani, milyen műszaki megoldást fogad el a város. Indokolt lehet egy türelmi idő is, amely alatt az érintettek megszüntethetik a veszélyes vagy szabálytalan kivezetéseket.