Hitt a zene erejében: In Memoriam – Csányi Ottó

Távozásával csend lett ott, ahol mindig dallam szólt – egy ember, aki maga volt a zene, most a végtelen harmóniába oldódott. A kiváló pedagógus évtizedeken át tanította diákjait arra, hogy a zene több, mint hangok sora: lélek, összetartozás, életöröm. Sokak emlegetik tudását, bölcsességét, emberségét. Tanórái és énekkari próbái mindig energiát, örömöt sugároztak, emlékük mélyen beleivódott tanítványai lelkébe. Amikor megszólalt a zongora, a diákok érezték: valami különleges születik.

Tanár úr 1981-től vezette a mátészalkai Ádám Jenő Pedagógus kórust, és ezzel új fejezetet nyitott a város zenei életében. Kórusaival a település kulturális arculatát formálta, karácsonyi koncertjei, ünnepi fellépései sokaknak jelentették a meghitt együttlét pillanatait. Saját szerzeményei, átdolgozásai különleges színeket vittek az estékbe. Aki látta vezényelni, tudja: a dallamokkal együtt az emberek szívét is megszólította. Karnagyként és zenepedagógusként egyszerre volt hagyományőrző és újító. Munkásságát a kultúra iránti mély tisztelet, az értékek teremtése és megőrzése jellemezte. Fasang Árpád gondolata – miszerint „a Zene teszi szebbé a világot” – életének iránytűje volt.

Ő valóban hitt abban, hogy a zene képes felemelni, gyógyítani, összekapcsolni az embereket. Művészi tehetsége nem csak a zene világában bontakozott ki. 1996-ban a Szabin nők elrablása című zenés vígjátékban Rettegi Fridolin, a színidirektor szerepében is színpadra lépett – játékával, humorával elvarázsolta a közönséget. Ahogy a kórust vezette, úgy uralta a színpadot is: sugárzó jelenléte magával ragadta a közönséget. Életútját számos elismerés kísérte: Pro Urbe-díj, Mátészalka Város Érdemes Pedagógusa, Balázs Ferenc-díj, Fasang Árpád-díj, valamint Mátészalka Város Díszpolgára címmel tüntették ki. Mindezek mögött azonban ott volt a legnagyobb elismerés: az a szeretet, amellyel diákjai, kollégái és városa körülvették.

Jelenléte átszőtte a város mindennapjait: művei felcsendültek az ünnepeken, jelen volt a rendezvényeken, neve egyet jelentett a zenével és az összetartozással. Személyisége köré közösség formálódott, amelyben mindenki érezhette, hogy részese valami maradandónak, valami igazán emberinek. Az élete olyan volt, mint egy nagy, bensőséges szimfónia: benne volt a munka, a hit, az emberi jóság minden hangja.

Lelkisége, derűje, életszeretete generációk szemléletére volt hatással. Sokan ma is úgy érzik, mintha az általa tanított dallamokban még mindig ott lenne a jelenléte – halk, de soha el nem múló visszhangként. Vigyük tovább az emlékét tetteinkben, szavainkban és a mindennapok apró gesztusaiban. Tanítása erősítse bennünk, hogy a zene, a hit és az emberség ereje képes jobbá tenni a világot. Ha nyitott szívvel figyelünk egymásra, ha értékké formáljuk a szeretetet és az odafigyelést, akkor ő tovább él bennünk. Így lesz az emlékezésből folytatás, s a csendből újra és újra felhangzó harmónia. Most csendben pihen, de a zene, amit adott, tovább szól. Mint egy fény, amely nem alszik ki, csak átalakul és a szívünkben világít tovább.

Emlékét, tanítását és dallamait szívünkben őrizzük.