Interjú Cellár Anitával: Otthon, ahol a szív is gyógyul

Interjúnkban Cellár Anitával, a Szatmári Református Egyházmegye Idősek Bentlakásos Otthonának vezetőjével beszélgettünk arról, hogyan telnek a lakók napjai, milyen szerepük van a családoknak és miért fontos, hogy társadalmi szinten is nagyobb figyelmet és megbecsülést kapjanak az idősek.

Hogy került kapcsolatba az idősgondozással? Mi vezette erre a pályára, milyen személyes élmények vagy szakmai tapasztalatok motiválták abban, hogy az idősek ellátásának területén dolgozzon?

Nagyszüleim jóvoltából felhőtlen és boldog gyermekorom volt, hosszú ideig jelen voltak életemben. Nagyon sok időt töltöttem velük és vettem át a számukra fontos értékeket, mint a türelem, törődés és odafigyelés. Persze, mint annyi fiatal az iskolapad elhagyása után, én is kanyargós utat jártam be, mire az idősgondozással, mint hivatással találkoztam. A találkozásból pedig egy hosszú közös út lett, ami immár majd 18 éve tart.

Amikor valaki hosszú évek alatt, lépésről lépésre halad előre pályája útján – a gondozói munkától a szociális segítői és munkatársi feladatokon át egészen az intézményvezetői pozícióig –, nemcsak szakmai tapasztalatokat gyűjt, hanem más értékeket is: felelősséget vállal, viselkedésmintákat sajátít el. Ön hogyan élte meg, hogy vezetői szerepbe került?

2008 elején, friss bizonyítvánnyal, mint gondozó kezdtem pályafutásomat az intézményben. Néhány évvel később, szociális segítőként ismerkedtem a működéssel kapcsolatos adminisztrációs feladatokkal. Ezzel párhuzamosan felsőfokú tanulmányokat végeztem, és a diploma megszerzése után, mint szociális munkatárs dolgoztam egy olyan vezető mellett, akire mindig példaképként tekintettem. Az intézményvezetői szerep hirtelen jött örökség, mellyel a fenntartó megbízott, hiszen a korábbi intézményvezető tragikus halála miatt, egyik napról a másikra kellett átállni és átvenni az intézmény vezetésével járó óriási terhet.

Hogyan képzeljük el a mindennapi életet az idősek otthonában? Hogyan telik egy átlagos nap a lakók számára, milyen rutinok, közös étkezések, programok, pihenési lehetőségek teremtik meg a kiegyensúlyozott életet?

Egy intézményi lakót is megillet olyan biztonságos és meghitt környezet, melyben egy otthonban is otthon érezheti magát. Ezt az érzést igyekszünk minden lehetséges módon megteremteni lakóinknak, ezért egyes szobáknál szabadon behozhatják saját bútoraikat – az apró személyes tárgyak és emlékek mind azt a célt szolgálják, hogy kicsit újrateremtsük a megszokott miliőt, a szívnek kedves otthoni környezetet. Lakóink átlagos napja ébresztéssel kezdődik, majd a reggeli elfogyasztása után napindító átmozgató torna következik; ezt követik a közös kézműves vagy szellemi foglalkozások. Ebéd után csendespihenő, ilyenkor történik a látogatók fogadása is, mely kiemelten fontos az érzelmi biztonság erősítésében, a családi kötelékek fenntartásában, az elszigeteltség érzésének oldásában. Délután egyéb kulturális programok vannak, mint például zenehallgatás, filmvetítés, ünnepségek, vendégelőadók műsora. Este, a vacsora után még van idő egy kis tévézésre, beszélgetésre, majd mindenki nyugodt körülmények között térhet pihenőre.

Fontosnak tarja, hogy az idősek közösségi életet éljenek? Hogyan teremtik meg annak feltételeit, hogy a lakók ne érezzék magukat elszigetelve, hanem közösségben, aktív társas kapcsolatokkal tölthessék mindennapjaikat?

A „Mi kis otthonunkban” igyekszünk olyan programokat és lehetőségeket kínálni, melyek megmozgatják a lakóinkat, mint pl. beszélgetések, felolvasások, mozgás- és kézműves foglalkozások, játékos vetélkedők, ünnepségek, kulturális rendezvények, vendégelőadók műsora. Ezeken a programokon mindenki saját tempójában vesz részt; hiszen van, aki aktívan bekapcsolódik, más inkább csendesebb elfoglaltságot keres, és van, aki csak passzív résztvevőként, de mégiscsak köztünk van jelen. Ezen alkalmak erősítenek lelkileg, csökkentik a magányt, és az egészségi állapotra is pozitívan hatnak. Mert egy közösséghez való tartozás biztonságot ad, visszaadja az életkedvet, értelmet visz a mindennapokba.

Az idősekről való méltó gondoskodás elmét próbáló, mégis szépséges hivatás: támogatni az elesettet, bátorítani a hozzátartozót, erőt adni a csüggedőnek.

Intézményünk fennállása óta 375 főről gondoskodtunk, jelenleg 46 fő számára szervezzük meg, hogy az intézményben töltött napok biztonságosan és tartalmasan teljenek. A napirendet közös étkezések, az ápolás, gondozás teendői és a szabadidős foglalkozások tagolják, mely során nagy hangsúlyt fektetünk a közösségi együttlétekre; beszélgetésekkel, közös játékokkal, ünnepek megélésével segítünk fenntartani a társas kapcsolatokat. Csendesebb órákban lehetőség van olvasni, televíziót nézni, akár kertészkedni is. Ilyenkor történik a látogatók fogadása, mely látogatások rendkívül fontosak az érzelmi biztonság fenntartásában, a magány és elszigetelődés megelőzésében.

A családtagok részt vesznek a lakók életében? Milyen formában tudják ápolni a kapcsolatot, mennyire fontos, hogy a hozzátartozók aktívan jelen legyenek a mindennapokban?

Lakóink többségét rendszeresen látogatják a hozzátartozók, a messze élő családtagok pedig telefon és videóhívás útján beszélgetnek nagypapával, nagymamával. Sőt, időseink „szabadságra” is mehetnek, amikor több napot együtt tölthetnek szeretteikkel! Jellemzően a karácsonyi, húsvéti időszakban élnek sokan ezzel a lehetőséggel. A család jelenléte kiemelten fontos, nemcsak az idősek hangulatát és életkedvét javítja a szerettük bevonása a programokba, az ünnepek közös megélése segít abban, hogy az idős ember ne érezze magát „tehernek” – nem utolsósorban az unokák, dédunokák jelenléte sokat segít időseink mentális és fizikai egészségének megőrzésében is.

Milyen változtatásokra lenne szükség ahhoz, hogy a társadalomban jobban megbecsüljük az időseket? Mit tehetünk azért, hogy az időskor ne elszigeteltséget jelentsen, hanem egy elismert, értékes életszakasznak számítson?

Tolsztoj írta: „Késő öregkorban azt gondolják az emberek, hogy életük végéhez közelednek, pedig éppen hogy az életük legértékesebb, legszükségesebb munkája folyik önmaguk és mások számára.” Ezt a szemléletet kellene a társadalomban erősíteni azért, hogy az időskort ne teherként, hanem lehetőségként lássuk a tapasztalat, a tudás és a bölcsesség átadására. Ismereteik és történeteik fontosak mindannyiunknak, segíthetnek megérteni, honnan jövünk és merre tartunk. A társadalomnak meg kell tanulnia értékelni és tisztelni az idősebb generációkat, hisz múlt nélkül nincsen jövőnk sem.