40. Jubileum a Pedagógiai Szakszolgálatnál
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Mátészalkai Tagintézménye 40. jubileumi szakmai napján az ünneplés mellett aktuális szakmai témák is fókuszba kerültek. A rendezvényen a neurodivergenciáról, a szenzoros érzékelésről és a kutyával támogatott fejlesztés lehetőségeiről is hallhattak a résztvevők.
Jubileumi rendezvénynek adott otthont hétfőn a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ Szalkai László terme: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Mátészalkai Tagintézménye 40. alkalommal rendezte meg szakmai napját. Az esemény egyszerre szólt a múlt eredményeinek méltó megünnepléséről és a jelen szakmai kihívásainak bemutatásáról.
A rendezvény ünnepi műsorral vette kezdetét, ahol helyi diákok verssel, zenével, énekkel és tánccal köszöntötték a megjelenteket. A jubileumi alkalomra számos meghívott vendég, szakember és intézményi partner érkezett, hogy együtt emlékezzenek vissza az elmúlt négy évtized munkájára, valamint betekintést nyerjenek a szakszolgálat jelenlegi tevékenységébe.
A szakmai program részeként két aktuális és sokakat érintő témát dolgoztak fel. Hornyák Mariann előadásában a neurodivergencia és a szenzoros feldolgozás került a középpontba. A szakember arról beszélt, hogy a gyermekek viselkedése mögött sok esetben az érzékelés sajátos működése áll, amelynek megértése segíthet a pedagógusoknak és a szülőknek a megfelelő támogatás kialakításában.
A délelőtt második felében az élményalapú fejlesztés egyik különleges formáját is bemutatták. Az Aktív Mancsok Segítőkutyás Egyesület előadásán a résztvevők megismerhették, hogyan segítheti a kutyával támogatott terápia a gyermekek érzelmi, szociális és kommunikációs készségeinek fejlődését. A bemutató nagy érdeklődést váltott ki, hiszen a segítőkutyák szerepe egyre hangsúlyosabb a fejlesztő foglalkozásokban.
